Én nem ezt akartam - szégyen pír marja az arcomat,

de a vérem arcomból a szívemen át az ölemig ömlik;

az idegek áramtól izzanak nyőgések torzítják hangomat

és az agyi gépezet zárlatot kap és az eszem kidöglik.

Én nem ezt akartam - álmomból agyag alakból Istent;

tökéletesre csiszolt csodás Császárát mesevilágomnak,

magas erős az életen trónolót, az erőt, hatalmat, a Mindent,

de vérem dacol és Csendes Gyilkosát küldi vágyott Királyomra.

Én nem ezt akartam - és most az ésszerűtlen dacol az ésszel

látnom kell, hogy szemmel vak vagyok és hogy csak szívvel láthatok;

a képembe törli hiúságomat dacosságomat konokságomat a végzet;

mert vágyott kincsek őrzője az, Kit nem akarok, s Kit mától többé már nem is szánhatok.