Szerelem volt első látásra, egy pillanat alatt befészkelted magad az életembe és a szívembe. Sosem gondoltam volna, hogy létezik olyan kis lélek a világban, akit ennyire nagyon fogok szeretni, mint Téged. Miután Apu meghalt, te voltál a fény, az öröm, a ragyogás, ami minden egyes reggelembe és estémbe mosolygást csalt. Nem érdekelt, hogy mennyire néznek furán rám az emberek, mert ennyire rajongok érted, te meg értem. Egy olyan különleges kapocs volt köztünk, ami a halálod órájáig elkísért. Annyira sírtál a fájdalomtól, de amikor megöleltelek, és a kezembe vettem a fejecskédet, elhallgattál és néztél rám. Hiába mondták, hogy talán még van remény, de én a szemedbe néztem és tudtam, hogy vége. Tudtam, hogy búcsúzol és én milliószor zokogtam bele a bundádba, hogy szeretlek. Nem akartalak elengedni.. és belepusztultam a tehetetlenségbe, hogy már semmit sem tehetek érted.. Még egy hete volt, amikor éjszaka arra ébredtem, hogy a mellkasomon ülsz és dorombolsz, bújsz és nyomkodsz a gyönyörű rózsaszín mancsoddal.. semmiért.. csak hogy érezzem, hogy mennyire szeretsz. De te mindenkit szerettél, senkire soha nem fújtál, soha a legkisebb undokság nem volt benned. Ha idegen kismacskák költöztek a kertbe, te azonnal játszani kezdtél velük, nem úgy mint a többiek. Kíváncsi voltál a világra, élvezted a napsütést és imádtál enni. Te vagy az egyedüli macska, akinek a kedvenc étele a paradicsom volt, bolond kicsi lény, pont hozzám való. Felfoghatatlan, hogy nem vagy itt. A lakás üres és hiányzol.. nagyon.. Már régen nem hiszek a csodákban, de talán egyszer találok egy hasonló kicsi Miskint, akiben meglátom a lelkedet és vigaszt találhatok benne. Tudom, hogy másoknak csak egy macska voltál, de nekem a családom, a mindenem.. a boldogságom, az örömöm, a nevetésem.. annyira szeretlek, hogy ez leírhatatlan. Tegnap este veled halt meg a lelkem egy része..