Illúziók, ti drága valótlan villanások én végtelenül vágyom rátok!

Úgy untatnak a hírek, okítások, a vészjósló valóságok..

Egy pillanatra elmúlnék, de csak hogy újra feltámadjak a csodákért,

mert szépnek akarom látni ami most untat.. értük magamban meghalnék..

kutyaként kimúlnék.. hogy lázba jöjjek ismét a homályban lengő hamiskás szavakért..

Illúziók, ti nyugvó mentsvárai a cinizmusba mártott méla világnak, esdeklem előttetek!

Hozzátok felszínre látens halálát az unalomig butult világnak, embereknek!

Pördüljön a kocka! Sírjon a bohóc! - de a világ nevessen;

az emberek egymáson, egymással, egymásért nevessenek!