Mikor elcsendesedik a marmarasi szél, és a hullámok lusta tükörré nyúlnak;

Mikor az apró kavicsok rései közt szerelmesen tengercseppek kúsznak;

Mikor a fákon a kabócák unottan, egymás zizzenő szárnyai alá bújnak;

Mikor a Hold és a Nap sárgás-rózsaszín fellegruhákban lassú-lassú percekig búcsúzkodnak;

Talán akkor, talán akkor egy apró pillanatra, a mardosó gőg alatt parázsló szívünk enged a múltnak;

Múltunk pedig sebesen, parányi pengével szívünkbe szúrja szívtelen igazságát: C'est la vie!